Safari 🚌

Csütörtökön délben indultam Sheppartonba, a Rotary konferenciára. A nyitó ceremónián minden cserediák egy-egy zászlóval vonult be a nagyterembe, ahol Victoria állam összes Rotary klubja megjelent.  A két nap alatt sok előadást hallgattunk meg.
Még bowlingozni is elmentünk.

Ahogy a legtöbb országban a Rotary cserediák programmal, itt is van egy nagy túra a többi diákkal. Az én districtem (D9800) hétfőn reggel 6.20 kor indult a városból. Amikor a busz megérkezett a 9710 districttel már mindenki nagyon izgatott volt a 20 napos túra miatt.
Először egy benzinkúton kellett megállnunk, mert a buszsofőr ott felejtett valakit mikor tankoltak. Nem is akárkit, hanem a saját apukáját. Nagyon vicces volt.
Adelaide-be 8 órás volt az út, ez idő alatt megismertük a másik districttet.
Láttunk egy éttermet, ahol egy hatalmas koala díszítette a bejáratot, de ezen kívül még egy rózsaszín tavat is.
A szállás Adelaidben volt, ahol találkoztunk még 3 másik districttel. Ők is ugyanazon az útvonalon mennek majd mint mi, de nem együtt haladunk.

Másnap reggel 5 kor már úton is voltunk Coober Pedy felé, ami majdnem 9 órányira van Adelaide-től. Út közben a táj kinézete igencsak megváltozott. A föld egyre vörösebb lett és a növényzet egyre gyérebb.
A zord táj ellenére egyszer csak egy emu család szaladt ki az útra. Ezt követően egy hatalmas sast láttam, amint egy fán ücsörög és zsákmányát várta.

Ausztrália közepén a talajvíz mennyisége igen kevés, ezért egy nagy cső segítségével szállítják oda a vizet, ami az út mellet fut a felszín felett.

Ebédnél egy Woomera nevű helyen álltunk meg ebédeli, ahol egy repülőtér van. 
Coober Pedy-ben a városnézést egy Opal múzeumi látogatással folytattunk, ahol azt is bemutatták, hogyan bányásszák és csiszolják az opált, hogy aztán ékszert készítsenek belőle. 




A vacsorát követően megünnepeltünk Moritz, az egyik német fiú 17. születésnapját.
A vacsora után megírtam az útinaplót, amibe minden nap más ember írja bele a nap eseményeit.
Az estét barlangokban töltöttük.

Másnap reggel is 5-kor 
keltünk, így láthattuk a napfelkeltét, ahol a narancs és citromsárga legtöbb árnyalata látható volt. Ritkán látni ennyire színpompás eget.

Mielőtt átértünk a Northern Territory-ba mindenkit kiszállítottak a buszból, amit aztán nekünk kellett áttolni a határon. Ez valami hagyomány féle.

Az estét Yulara-ban töltöttük, ahol én Laurral, a francia cserediákkal voltam egy sátorban.

A naplementét az Ulurunál töltöttük, ami először halvány vörös volt, majd egyre inkább kezdett besötétedni, nagyon szép volt.

Csoport fotót is csináltunk a zászlóinkkal.

Csütörtökön reggel szabad programunk volt egészen ebédig. Első programunk az Ulurunál kezdődött, ahol egy idegenvezető beszélt a helyi élővilágról, a bokrok nyújtotta élelemről, az őslakosok legendáiról, hagyományairól és egyéb ünnepi szokásairól. Hitük szerint a szikla egyik mélyedésében rejtőzik az Uluru nevű szent kígyó.

Nem is gondoltam volna, hogy néha még mindig használják szertartásokhoz ezt a helyet.

A hölgy elmondta, hogy az Ulurut meg lehet mászni, de nagyon nehéz, ezért nem sokan vállalkoznak rá. Az utóbbi években közel 35 ember lelte halálát, a szikla meghódítása közben.

Ezt követően visszamentünk az Ayers Rock-hoz (Uluru) és volt 1 percünk eldönteni, hogy meg akarjuk-e mászni. Eléggé fáradt voltam, de úgy gondoltam, hogy nem sok ilyen alkalom adódik, ezért én és 8 másik cserediák nekiindult a magaslatnak. 




Az út tényleg nehéz volt, hiszen nem volt kiépített gyalogos út, csak egy nagyon alacsony lánc korlát volt, hogy azért valamibe tudjunk kapaszkodni. A képen ugyan nem látszik nagyon, de a kis pöttyök a kép közepe felé túrázók, amint éppen a sziklát másszák.




Másnap reggel összepakoltuk a sátrakat és tovább indultunk. Egy kis sétával kezdtünk az Olgas-nál, ami 25 km-re van az Ulurutόl.

Itt találkoztunk egy őslakos hölggyel is.
Ebédelni Mt Ebenezer közelében álltunk meg.




A következő szállásunk a Kings Canyon közelében volt, ahol a sátrakat be kellett zárni, ha nem akartuk, hogy egy váratlan vendég betévedjen. Egyszer valaki nyitva felejtette a sátrat és 5 perc múlva ijedten vette észre, hogy a bőröndjét egy dingó lopja. Először mindenki megijedt, de aztán együtt nevettünk dolgon. Persze miután visszaszereztük a táskát.

Az este Laure (francia); Ana, Perola (brazilok); Nana (finn) és én körbejártuk a kempinget miközben énekeltünk a sátrazók nagy örömére.





Szombaton reggel már indultunk is a Kings Canyonos túránkra, ami körülbelül 6 kilométeres volt. Ez ugyan nem sok, de amikor már egy ideje csak mászol a hegyen, akkor igenis soknak tűnik. De azt hiszem megérte, hiszen a kilátás nagyon szép volt. 

Ha a kanyon széléhez mentünk nem volt alattunk más csak a szakadék.

Ebédelni visszamentünk a szállásra, ahol a délután további részét a medencénél töltöttük.
Később egy helikopter túrára mentünk a kanyon felett, ami nagyon szép volt madártávlatból is.




Ez volt az első, hogy helikopterrel repültem, de nagyon élveztem. Szerintem sokkal jobb, mint a repülőgép.

Este a vacsoránál Marta 18. szülinapját ünnepeltük, majd később elmentünk a kempingben lévő pubba, ahol Tyra és Fredie karaokéztak, mi pedig velük énekeltünk és táncoltunk.

Vasárnap többnyire a buszon ültünk, de néhány megállót tettünk, hogy kicsit nyújtózkodjunk. Az első helyről, ahol az ebédet ettük  remek kilátás nyílt a Mt. Conner nevű hegyre.

Következő állomásunk egy Stuart's Well nevű hely volt, ahol tevegelni volt lehetőségünk.




A legfurcsább része az volt, mikor felálltak illetve leültek az állatok, hogy a hátukra tudjunk ülni. Erősen kellett kapaszkodni, ha nyeregben akartunk maradni. 😁 

Még "mosolyogtak" is nekem a tevék... vagyis valami olyasmi.

A következő szállás Alice Springs közelében volt, ez azt jelentette, hogy közel 4 nap után újra volt térerőnk. "Apró örömök az életben... "😊

A kempingben másik 3 districttel együtt voltunk, ami körülbelül 70 cserediákot jelentett. Mivel meleg volt a többség a medencékhez ment, ahol egy nagy csúszda is volt, amit mindenki egyszerre akart használni, így körülbelül 20 cserediák csúszott le rajta ugyan akkor. Nagyon vicces volt, de az első kettő kör után a kemping üzemeltetők bezárták a csúszdát, ugyanis "nem megfelelően használtuk". De szerencsére a vezetők nem voltak mérgesek ránk, csak mondták, hogy este maradjunk majd csöndben, mert amúgy "kiteszik innen a szűrünket" és persze nem mehetünk a csúszda közelébe többet. Ennek ellenére teljesen megérte.

Az este didzseridus előadás volt, ami ausztrál őslakosok nagyon híres fúvós hangszere. A műsor végén mi is kipróbálhattunk pár PVC csőből készült hangszert is. (Több-kevesebb sikerrel.)

A koncert után az egyik német cserediák talált egy skorpiót. 

Hétfőn a szomszéd kempingezők pakolására keltünk hajnali 4-kor.... Jó ébresztő volt. Utána mindenki már korán kint volt, hogy reggelizzünk, összepakoljuk a mi sátrainkat és tovább induljunk.

Az első megállónk Alice Springs-ben a School in the air volt. Ez egy iskola, ami az óráit az interneten közvetíti. Ez azért fontos, mert ahol a gyerekek egy farmon élnek és a következő iskola több órányira van, azok a gyerekek is könnyen be tudnak kapcsolódni a tanulásba. Ez ugyan csak előkészítőtől 8. osztályig van.
Ami meglepett: van egy diákjuk Magyarországon is.

Ez után a Royal Flying Doctors Service-hez látogattunk, ami egy légi mentő szolgálat Ausztráliában.

Alice Springs-be 1 órás szabadidőnk volt, ami idő alatt vettem pár kitűzőt a blézeremre és körbejártuk a központot.

Egy Desert Park nevű állatkertbe mentünk másnap reggel, ahol a szabadidőnk alatt sokféle ausztrál állatot láthattunk.

Az utolsó program a parkban egy madárshow volt.

Visszafelé úton megálltunk a Simpsons Gap-nél.

Itt sok vicces képet készítettünk.

  

Este egy hullóelőadás volt, ahol először megmutattak egy ausztrál kétnyelvű szkinket, ami aztán meg is nyalta az orrunkat, azaz puszit adott. 😘

Ma este sem maradhatott el az unoparty.

11.-én indultunk tovább. Út közben megálltunk a Devils Marbles-nél.

Nagyon sok termeszvárak láttunk út közben mindenfelé.

Tennant Creek-nél ebédeltünk, ahol egy úszás után (elég hideg volt a víz) megebédeltünk. Mellettünk  pár ausztrál őslakos játszott.

A következő szállásunk (Barkly Homestead) szintén kemping volt, mint eddig majdnem mindig, de azzal a különbséggel, hogy most nem sátrakban aludtunk, hanem nélkülük. Nagyon szépek voltak a csillagok. Mivel a semmi közepén vagyunk majdnem, így szinte minden csillagot láttunk, amit szabad szemmel látni lehet. Még a Dél Keresztje (Southern Cross) csillagképét is megpillantottuk, ami az ausztrál zászlón is szerepel.

Az első dolgunk az volt, hogy megnézzük milyen a medence, ami azzal végződött, hogy mindenkit beledobtak a vízbe.
Az este a helyi bárba mentünk el.

12.-én reggel már 4 órakor indultunk is tovább, hogy elérjük következő szállásunkat (Winton), ami már Queenslandben, egy másik tartományban volt. Előtte azonban egy 10 órás buszozás várt ránk.
Itt is volt egy medence, de a víz szörnyen büdös volt, de nem csak ott, hanem a tusolókban is. Majdnem kár volt tusolni, mert koszosabbnak éreztem magam, mint előtte.

A mosógépben a ruhák ugyan jó illatúak voltak a rengeteg mosószertől, de a gép olyan hangot adott ki, mint ami éppen a ruháinkat darálja. Határozottan mondhatom, hogy ez a hely volt a legrosszabb ahol megszálltunk.

Este Nina 17. születésnapját ünnepeltük tortával és ajándékokkal.

18.-án a Stockman's Hall of Fame múzeumba mentünk, ahol az ausztrál történelemről tanulhattunk.

Pénteken egy esőerdei túrára mentünk a Carnarvon Gorge Nemzeti Parkba. Nagyon szép volt a táj. Egy folyó szelte ketté az erdőt, ami egy kis vízesésben  végződött.
Volt egy kis tó is, ahol a sziklákról ugráltunk be a vízbe. 

Mi is megünnepeltük a húsvétot. Az ünnepi vacsorát mi készítettük (halas zöld curry), ami a nagyon jól sikerült. Mindenki legalább kétszer szedett magának.
Ezen az estén is kártyáztunk és most én nyertem!!! Ritka pillanatok egyike. 😋

Másnap reggel kicsit később indultunk (8-ig tudtunk aludni. Juhééé!). 

Amikor elértük a partot, egy pár kilométer után a buszról egy vízi taxiba szálltunk és indultunk is a Great Keppel Islandra. Nagyon gyönyörű volt a kék óceán.
A csomagok bepakolás után már mentünk is le a partra, hogy csobbanjunk egyet a vízben.
Vacsoráig szabad programunk volt.

A szállásunk most fahazákban volt, ahol az ablakokon üveg ugyan hiányzott, hiszen a hőmérséklet igen magas, így nincs rájuk szükség.


A fürdőben kis gekkok szaladgáltak a falon. Nagyon aranyosak voltak.

Vasárnap reggel már korán felkeltem, hogy elmenjünk a Long Beach-re, ami 1 órányi sétára volt a szállástól. Az út nehezebb volt mint amire számítottam. Át kellett menni a sziget másik felére, ami még nem is volt baj, csak meredek volt a hegy amit meg kellett mászni és csak egy strand papucsot vittem. A csapat nagy része egy túrára ment, ami kajakozást, búvárkodást és paddle boardot. Én sajnos nem tudtam menni, mivel csak 15 hely volt és nem mondták, hogy létszám limit van.

A parton, ahova csak négyen mentünk a csoportból nem volt senki más rajtunk kívül. A homok majdnem fehér volt, a víz pedig nagyon tiszta.

Egy kis napozás után átsétáltunk a Monkey beachre, majd visszamentünk a szállásra.

 Ebéd után is szabadidőnk volt még, ezért a Leeke partra is elmentünk.
Egy megbeszélés után a parton vacsoráztunk meg. A homokban ülve néztük a naplementét, miközben ettünk.

Az este nagyon jól lehetett látni a csillagokat a partról, ahova elsétáltunk páran.

Hétfő reggel egy hajótúrára indultunk, ahol egy órás búvárkodással kezdtünk, majd egy ebéddel a hajón folytattuk.

A túrat egy különös programmal zártuk, ami abból állt, hogy egy hálót erősítettek a hajó végére a vízbe és azon lehetett kapaszkodni, miközben a hajó ment. Nagyon vicces volt.

A délután még a jet ski tube-ot is kipróbálhattuk, ami ebből alt, hogy egy jet ski után kötött kis matracba kellett erősen kapaszkodni, hogy nehogy lerepüljünk a kanyarokban. Voltak akiknek nem sikerült.

Caroline (svájci) és én kókusz vadászatra indultunk és miután találtunk kettő érettnek kinézőt és levertük a fáról nem volt más dolgunk, csak feltörni, ami igen sok időt vett igénybe. Még sosem ittam kókuszvizet, de szerintem finom volt. 

A megbeszélés és a vacsora ma is a parton volt, visszamentünk a szállásra, ahol előadásokat adtunk elő. Hármas csoportokban énekeltünk, táncoltunk, színészkedtünk, találós kérdéseket tettünk fel vagy éppen vicceket meséltünk a hétről.
A műsorok után Tyra, Lina, Fredi és én elmentünk fagyit enni a partra.

Kedden reggel 5-kor keltük, hogy visszainduljunk hajóval a partra, hogy egy egész napos buszozás után este a sátrakat a sötétben állítsuk fel. Vacsorára pizzát rendeltünk.

Szerdán a Movie Worldbe látogattunk el, ahol szinte mindent kipróbáltunk: Green Lantern hullámvasút, Scooby doo kísértetkastély, Arkham hullámvasút, Wild West vízi hullámvasút.
Ebédre egy rotarys (ott dolgozó) meghívott minket egy VIP terembe, ahol ingyen fogyaszthattunk bármit.

Ebéd után az Escape hullámvasútra mentünk fel kétszer. Múlt szeptemberben zárva volt mikor jöttem, ezért most nagyon izgatott voltam, hogy kipróbáljam.

Ez a hullámvasút azért különleges, mert 2 másodperc alatt nulláról 100 km/h -ra gyorsul fel.

20.-án volt az utolsó, hogy a sátrakat el kellett pakolni, hiszen a többi estét hotelben töltjük majd.
Egy hosszú út várt ránk, hogy Bayron Bay-be érjünk, ahol szabad programot kaptunk és magunk fedezhettük fel a partot, valamint a kis boltokat.

Pénteken Coffs Harbourba értünk, ahol nem maradhatott el a kép a Big Banana-val sem.
A játszóterén Maddie és Bella a Movie Worldben vásárolt batmanes ruhájukat vették fel és úgy másztak fel a mászókákra és ugráltak mindenfelé, mint Batman. Elég vicces volt.
Másnap este már meg is érkeztünk Sydneybe, ahol az utolsó szállásunk volt.

Vasárnap reggel egy hajó túrával kezdtünk Sydneyben, ami az Operaház közeléből indult.

Az első megállónk Watsons Bay volt, ami egy öböl a tengerparthoz közel.

Nagyon jó kilátás nyílt a városra. 

Egész napos szabad program alatt bejártuk a város főutcáját és kikötőjét.

Este a Sydney Towerben találkoztunk, ami a Déli-féltek 2. legmagasabb épülete. A vacsora a torony tetején volt, ahol az asztalok az ablak mellett voltak és a talaj körbe-körbe forgott az épület tengelye körül. Egy óra alatt egy fordulatot tett meg.

Ez volt az utolsó nap a szafarin ezért mindenki nagyon későn ment el lefeküdni. Nagyon sokat nevettünk és egymás zászlójára üzeneteket is irtunk.

Ezt a 20 napot sosem fogom elfelejteni, hiszen életreszóló élményeket és barátokat szereztem, akikek remélhetőleg találkozok a jövőben. Ha nem is itt, Ausztráliában, de mondjuk Európában.

Köszönőm mindenkinek!